Rólam -> Nektek ^^

Magamról

Ádámig és Éváig nem akarok visszamenni ugyan, de azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy 1986-ban nem csak a csernobili katasztrófa sújtotta a világot, hanem rá pár hónapra történő nem feltétlenül menetrendszerű érkezésem.

Az írással először 2003-ban ismerkedtem meg - na meg persze az óvódás és általános iskolás koromban leginkább - ekkor írtam meg a Féktelen Száguldás nevezetű trilóligát ami sajnos - vagy hál' Istennek - elveszett a bitek és bájtok hatalmas és sűrű fekete lyukában. Emellett egyfajta hobbikritikus is vagyok, ha megkérnek, bármilyen műfajban megírom a véleményemet, de szólok előre, hogy elég csípős nyelvem tud lenni, ami nem csak kritikai szempontból igaz rám. Egy hosszabb megszakítás után 2008 óta újra elkezdtem írni, ám befejezett regényt még nem adtam ki a kezeim közül, de remélem, hogy ez legkésőbb a 2014-es év végéig változik. Persze, ki tudja mik lesznek addigra a trendek, de én erre magasról szoktam tenni. Leginkább Fantasy, Akció és erotikus azon belül is yuri műfajban írok (akik nem ismeretesek a műfaj fogalmában annak elmondanám, hogy lányok között kibontakozó szerelmi vagy erotikus történetet feldolgozó műfaj). De gyakran szeretek sport témához is nyúlni.
Az írásról viszont nem is ejtenék több szót, a fontosabb dolgokat leírtam, térjünk most már igazán magamra.

Tatabányán élek - és nem is kívánok innen máshova menni jelen állás szerint - apámmal és anyámmal, ahol a panellakók zajos mindennapi életét élem. Vasutasként dolgozom a tatai és tóvároskerti pénztárban, ahol meghalni sok, megélni pedig kevés a pénz, amit osztanak érte. Régen autóversenyző akartam lenni, ami szeretet a mai napig megmaradt, 1991 óta nézek Forma 1-et. Most már megvilágosult bennem ,hogy talán autószerelőnek kellett volna mennem. De így is a tűz közelében maradtam, hiszen egy online szimulátoros TV-nA pörgősség az egész családra jellemző, így rám is jócskán ragadt belőle. Az életről elég sajátos látásmódom van, amit leginkább azzal az olvasott példával jellemeznék, hogy nálam a pohár félig üres félg teli elmélet az úgy szól, hogy ha üres, meg kell tölteni, ha pedig teli van, meg kell inni. De hogy állást foglaljak mégis ebben a kérdésben, a pozitív látásmód híve vagyok, és egyszerűen imádom az életet és imádok élni. 2010 Január 9 óta vagyok együtt barátnőmmel, Brigivel, aki olyan, mintha teljesen az én reciprokom lenne. De ettől még elég szép ideje működik a dolog, és bizony az összeköltözés is már nagyon aktuláis téma kezd lenni, ami azt hiszem tökéletesen szemlélteti a köztünk lévő kötelék erősségét.

És most jöjjön a csemege része a bemutatkozásnak, a névjegy

Név: Kuti Horváth Csaba
Becenév: Sheeny ("sini"), ami mellé felvettem írásban a Nakamura művésznevet, de ez amolyan szimbolikus név.
Születési dátum: 1986. november 27.
Vércsoport: 0 pozitív
Magasság: 175-177 cm
Súly: 75-80 kg
Testalkat: átlagos
Szemszín: kék (bár barátnőm szerint néha zöld)
Haj, és annak színe: rövid, tüsizett, szőkésbarna/világosbarna
Egyéb: Kb 2009 óta hordok szemüveget - már előbb is kellett volna, de idáig bírtam nélküle. Sajnos, ahogy rosszabbul kezdtem távolra látni, és egyre gyakrabban fáradt el a szemem, arra a döntésre sarkallt, hogy végül szemüveget csináltassak.


Hobbi: Számítógép, ezen belül: szimulátoros autóversenyzés (meg persze a nem szimulátor jellegűeket is nagy előszeretettel fogyasztom, gameplay HD videók készítése (van egy csatornám Sheeny003 néven), írás, internet. Ezen kívül utazgatás (főleg nyáron), animék, filmek néha, fegyencedzés

Háziállat: nincs (de amúgy cicák forever!!! *.*)

Kedvencek:

Ételek: Halászlé, húsleves, rántott gomba
Ital: Soproni ászok, meg minden "a" betűs (a sör, a bor, a pálinka... :D) nem alkoholos: Hell energiaital.

Könyv: Alistair McLain - Halál a Forma 1-en, Rejtő és Moldova könyvei, valamint a True Blood szériát is előszeretettel olvasom. Sőt rengeteg helyen nekem jobban tetszik, mint a TV-s változat.

Szín: fekete, narancssárga

Szerencseszám: 3-as

Film, anime: Ebből nagyon sokat tudnék írni, csak kérdezz bátran, és elbeszélgethetünk bővebben ebben a témában.
Színész: Adam Sandler
Színésznő: Cameron Diaz
Sportolók: Lionel Messi, Novak Djokovic, Görbicz Anita, Peter Forsberg, Joe Sakic - a lista itt se teljes
Sportok: foci, motorsportok, jégkorong, kézilabda, tennisz, kosár - hobbiszinten űzögettem is egy időben.
Zene: Rock, Hip-hop, Dubstep, Drum&Bass

Bármi kérdésetek van, ne kíméljétek a billentyűzetem és a postafiókomat (vagy egyéb más fórumaim :D)
Elérhetőségek:
skype: sheenyz06@hotmail.com
e-mail: corvettezr1@postafiok.hu vagy sheenyzr1@gmail.com

2 megjegyzés:

  1. Sheeny, te egy nagyon jó arc vagy, de komolyan! :D Haláli ez a kis ismertető! :D Aranyos, ahogy a barátnődről írsz, és tök jópofa, ahogy látod a dolgokat. Tetszik ez a lazaság! :D Ezentúl gyakori látogató leszek itt ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül tanítottak arra, hogy fontos az első benyomás... :D De gyanítom, hogy a többi nyomás fagyi is fog tetszeni majd. :) Kellemes időtöltést, ha erre jársz - meg azon kívül is ;)

      Törlés