MetalGun
by: Sheeny
6. rész - Az éhes Toru gombáspárnával álmodik
- Jézusom, már ennyi az idő?! Azonnal indulnom kell - veti fel magában, de nagyon korog a gyomra. "Francba, már megint éhes vagyok, pedig most ettem nemrég" - morfondírozik magában. Szomorúan konstatálja, hogy Mizuki által sütött finomságokat már régen befalta. Hősünk ezért kedvenc péksége felé vette az irányt, aki még ekkor közel sem sejtette, hogy ezzel milyen pechsorozat fogja kezdetét venni ...
---
- Hogyan?? Hogyhogy elromlott?! - kérdezi kiakadva Toru, amikor tudomására jut, hogy elromlott a kemence.
- Sajnálom, Toru, így nem tudok sütni. Mostanra meg már el is vittek mindent a vevők. Be is zárom nemsokára a boltot emiatt mára, aztán szólok is valami szerelőnek. Remélem, hogy még ma ki tud jönni valaki.
- Semmi gond, elnézést. Nem a maga hibája - vált nyugodtabb hangnemre Toru. - Én elnéző vagyok, de a gyomrom nem - mondja, és az üres bendő egy újabb korgással erősíti meg a Toru által felvázolt tényt.
Elbúcsúzik, majd bepattan a Chevybe, hogy hazafelé vegye az irányt annak reményében, hogy valamit össze tud dobni abból, amit a hűtőben talál majd. De útját rövidesen megzavarják. A kommunikátoron egy ismeretlen férfi jelentkezik be, aki rögtön megszólítja kopogó szemű testőrünket.
- Hová, hová? - szólítja meg kezdésnek.
- Erre nem igazán van most időm, úgyhogy szállj ki az éteremből, légy oly kedves. Esetleg, ha tudsz valami jó kajáldát, ellenben azt megköszönném, és akkor megúszod komolyabb sérülés nélkül.
- Ó, egy éhes harcos... Akkor gyorsan megszüntetem a szenvedéseid. Ígérem, gyorsan végzek, a lőszereim seperc alatt bedarálnak téged.
- Nem vagyok benne biztos, hogy tisztában vagy azzal, hogy kivel állsz szemben.
- Én nagyon is tudom, nem véletlenül szúrtalak ki pont téged. Nagy trófea lennél nekem, nem egy testőr halála szárad az én lelkemen.
- Ööö... Most ilyen meglepettséggel vegyes ijedt arcot kéne vágnom? - kérdezi Toru gúnyosan és már nagyon kezdi felhúzni magát.
- Hmm?
Megfordul egy könnyed farolással, ahol most már látja, hogy a kihívó tulajdona egy fekete Nissan 350Z. Két oldalán hatalmas gépágyúval, rakétavető nincs rajta, vagy el van rejtve.
- Ez az arc olyan? - kérdezi Toru ijedtséget szimulálva, amit némi gúnnyal fűszerez meg. Ehhez kameraképet vetít az ellenfélnek, azonban a kapcsolat másik végéről nem fedi fel továbbra sem magát az útonálló.
- Nem - válaszol.
- És ez? - vág egy másikat.
- Mmm... nem igazán.
Toru komolyan elgondolkodik, hogy milyen módon ölt ellenfele több testőrt is. Halálra röhögtette őket talán? Mert jelen pillanatban nincs más elképzelése. De végül elunja a dolgot, és a következőket zúdítja beszélgetőtársára:
- Látod? Hiába próbáltam kedveskedni neked, KURVÁRA NEM VAGYOK BESZARVA TŐLED! És ez nem fog változni, érted? Most még sértetlenül hagylak futni!
- Sértetlenül? Ez kedves, de az én épségem miatt nem kell, hogy fájjon a fejed.
- Kezdesz idegesíteni, tudod?
- Tarts ki még egy kicsit, ígérem, hogy tényleg gyors halálod lesz. Ja, és hogy tudd, hogy ki az az ember, aki elveszi az életed... A nevem Hiroshi Yakashi.
- Hát rohadtul örülök. De tudod mit? Téged foglak felfalni!
- Rajta, támadj! - csillannak fel a szemei és valami ördögi vigyor olvasható le az arcáról.
- Kezdjük! - csattan fel egy nyugodt, magabiztos mosollyal és az elmaradhatatlan szemüveg-igazítással.
Egy rakétatámadással indít, hatalmas port ver fel. Meglepődik, amikor nem látja ellenfelét a helyén, miután elülepedik a por. "Huh?" Húzza fel a szemöldökét értetlenül az éhes Toru.
- Engem keresel? - hallja a hangot maga mögött. Ellenfele egy sorozatlövéssel válaszol, de a duplapáncél miatt ez hatástalan. "Gyors..." Ismeri el magában az éhes méregzsák, aki ha nem lenne ilyen beszűkült tudatú csillapíthatatlannak tűnő fizikai szükséglete miatt, akkor ez rég nem egy egyenrangú küzdelem lenne közöttük, ugyanis Sakamoto mind technikailag, mind képzettségileg magasabb szinten áll Yakashinál.
- Megéri szenvedni, mikor egyszerűen is meghalhatnál? - provokálja tovább Yakashi.
- BEFOGNÁD VÉGRE?! - hergelődik fel még jobban Toru, aki még dekoncentráltabb és még ingerlkényebb lesz.
Annyit azért ebben az állapotban is képes felmérni, hogy stílusa bármilyen idegesítő, határozottan célre vezető. Taktikájából pedig világossá válik, hogy azért győzhetett le nála erősebb ellenfeleket is, mert kifárasztotta őket. Néhány percnyi csiki-csuki játék után Toru teljesen elveszti az önuralmát, és végül mindenféle átgondolás nélkül támad és lövöldöz, amerre lát. Ellenfelének sikerül elrejtőznie előre. "Ez teljesen bekattant" Morfondírozik az előtte lezajlódó jeleneten, előadója elméje pedig most már teljesen elsötétül. "Hol vagy? Gyere elő!!! Én vagyok Sakamoto Toru! Felfogtad??!!" Yakashi jobbnak látja, ha most lelép innen.
- Ööö... Még találkozunk! - búcsúzik el és már el is tűnik.
- Na, végre... - sóhajt fel Toru, mert végre tovább tud állni, de nem tudja megállni, hogy ne mondja még azt, hogy "Ne hidd azt, hogy megúszod ennyivel! Telezabálom magam és addig kereslek utána, míg megtalállak!!! GRRRRR!" Ahogy ezt kimondja, a másodperc törtrésze alatt száll tova dühe. Zavartalanul autózik hazafele egy darabig úton, mikor hirtelen megpillantja Kazuo kocsiját az út szélén.
- Csá, Toru! - köszön rá vidáman, ám legnagyobb meglepettségére Toru még csak nem is lassít.
- Bocs, de nem érek rá, majd később! - szereli le gyorsan Kazuot, és továbbhajt. "Kár, pedig el tudok egy jó helyet, ahol kajálhattunk volna, na, mindegy" - zárja le magában Kazuo. Sakamoto útja során azonban egy pizzázóba akad.
- Végre, tökéletes! - csillan fel a tüskeböki szeme.
- Azt hiszem, nevezhetjük utolsó vacsorának! - szól valaki a pizzázó tetejéről.
- Ilyen nincs - mondja magában. - Aztán te meg ki a fene vagy?
- Számít ez? - kérdezi, miközben odaáll mellé jobbról is és balról is 1-1 sötétzöld, fekete tetejű Nissan 240SX. A kérdező kocsija pedig egy ugyanolyan színű Mitsubishi Lancer EVO IX. - Hadd, mutassam be a barátaimat is.
- Ha gyorsan túl akarsz esni rajta, akkor maradj ott, ahol vagy. Nem fog fájni, ígérjük - szól közbe a balján lévő.
Toru sóhajt egy mélyet, hogy valaki nagyon ki akar megint kapni. Egy nagy sóhaj után végül újra ellenfelei felé veti pillantását.
- Legyen. Egyhelyben maradok, és gyorsan túlesünk rajta!
A három fazon rögtön neki is ugrana, de legnagyobb meglepetésükre földet érésükkor már sehol nincs egyikkőjüknek se a fegyvere.
- Höhh? - döbben le az egyik 240SX-et vezető egyén.
Majdnem áldozatuk bal kezében a shotgunja van, amit egyenesen kifelé nyújt az ablakon, másik kezével pedig a kormányt fogja. "Nem lehetett annyi ideje, hogy..." jegyzi meg önkívületi állapotban a másik Nissant vezető.
- Ha most arra gondolsz, hogy nem lehetett annyi időm arra, hogy egyszerre mindhármatoknak szétlőjem a fegyverét, hát tévedtek! A shotgunom, a kocsim, és a gyorsaságom elég volt ahhoz, hogy ezt véghezvigyem. Azt csináltam, amit mondtatok, nem? Egy helyben maradtam és gyorsan túlestünk rajta.
- Te beteg vagy! Tűnjünk innen srácok! - pánikol be a Mitsubishis, elhajtanak szemvillanás alatt.
Most, hogy eltűntek, Toru kiszáll a kocsijába és arra gondol, hogy vajon két darab hatvan centis pizza ki fogja e elégíteni minden igényét, amikor...
- HOGYAN??? MI AZ, HOGY BETEGSÉG MIATT ZÁRVA!!!! ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
Csalódottan sétál vissza a kocsijához, majd elővesz egy sört az anyósülésről. "Letalább szomjas ne legyek" - gondolja Toru, miközben kibontja a habzó kincset, ami sajnos már olyan meleg lett, hogy ha beszélni tudna, szerelmet vallana Torunak. Egy-két korty után csalódott fintorral köpi ki. "Gondolhattam volna" - Aztán váratlanul Kiyoko jelenik meg mögötte, és befogja a szemeit.
- MEGVAGY! - ugrik oda játékosan.
- Hát te meg ... ? - fejti le magáról a lány kezeit.
- Ejnye, Toru. Nem is örülsz, hogy ennyi idő után végre találkozunk?
- Én örülök, de a gyomrom ettől még éhes marad.
- Vagy úgy, mit szólnál hozzá akkor, ha...
A férfi azt hiszi, hogy vele is valami játékot akar űzni a lány, ezért félbe szakítja.
- Figyelj, mi lenne, ha Kazuo agyára mennél inkább? - jegyzi meg csipkelődve a lánynak.
Amit Kiyoko ezután művel, azt inkább nem részletezném. Elég, ha azt mondom, hogy ennyit lehetett hallani az egészből, hogy "Bumm""Paff""Csett""Dirr""Beng"". Azt követő pillanatban Toru fejét fájlalva simogatja, Kiyoko pedig begőzőlve sétál vissza a kocsijához, és hagyja helyben Torut.
- Így legyen kedves valakihez az ember. Pedig, ha megnyerte volna a párbajt, akkor a vendégem lett volna valamire. Különben is, hogy lehet ilyen hőségben éhesnek lenni? Majd kitikkadok.Talán még akad egy kis ásvány víz.
Kis ügyességgel sikerül lentről előhalásznia egy fél literes kiszerelésűt, de pár korty után csakhamar kiköpi azt. Ez is olyan meleg lett, hogy a Homok a szélben lehet a kedvenc slágere.
- Gondolhattam volna - nézi szomorúan Kiyoko a flakont. - Vizet kell szereznem. Jujj, utána el kell mennem abba a ruhaboltba, ahol azt a csinos fehér mini ruhát láttam. Remélem, még nem vitték el.
* * *
Toru legnagyobb meglepettségére egy újabb pékséget talál útja során. "Hát mégis van remény!" Belép a boltba, ám rajta kívül senki nincsen bent, csak gombáspárnák tömkelege a polcokon, valamint egy a fizetőpultnál.
- Ezt biztos csak álmodom! Van itt valaki?!
Kérdésére néma csend válaszol, majd a bejárati ajtó hatalmas durranása. A bolt lezárta magát! Toru próbálja rángatni az ajtót, de hamar felismeri, hogy ez hasztalan próbálkozás. Az épület négy sarkában hangszórókat vél felfedezni, amik most megtörik a csendet és egy ismerős hangot vél felfedezni benne.
- MOST BELEESTÉL A CSAPDÁMBA! Elkaptalak, Sakamoto Toru!
- Ki a pokol vagy te? - kérdi csípőből, pedig nagyon ismerősnek tartja továbbra is a hangot, közben az egyik készítményhez nyúl.
- Én azt neked nem ajánlanám! Mindegyikben bomba van elrejtve, ami kapcsolatban áll a polccal. Ha megszakad a kapcsolat, te és az épület a levegőbe repültök.
- Hogy az a ... !
- Alábecsültél minket!
- Miért, mégis kik vagytok?
- Hát a hangomat se ismered meg? Ne dühíts fel! A Viharcsapás banda vezére vagyok!! És most revansot veszek rajtad!
- Viharcsapás banda... Nem ugrik be, de ismerek valami Tavaszi Szellő nevűt, hasonlít a hangod a vezérére.
- Grrr... te kis nyomoronc! Nem hiszem, hogy most van okod a viccelődésre! Éhes vagy Toru... Két lehetőséged van... Vagy éhen halsz... Vagy felrobbansz... HÁÁHÁÁHÁÁ! Ja, egyik nem robban. Az kinyitja az ajtót, ha elemeled. De hogy izgalmasabb legyen... Van 5 perced, hogy megtaláld. Jó mulatást!!!!
- Azt hiszem ez már mindent a szemnek, semmit a kéznek effektus. Hmm... Talán ha az egyik üveget áttörve kiugornék az ablakon... - gondolja, de az eredményen csakhamar megbánja ezt az ötletét. Úgy pattan vissza, mint gumilabda a falról - Törhetetlenek, gondoltam. Akkor más megoldást kell találnom.
4 perc múlva...
- Mindegyik egyforma, ez így nagyon nem oké! Várjunk... Mit vét az ott a pulton? Becsomagolva, ráadásul.
- 5... 4 ... 3 - feleli a hang!
- ÁÁÁ, úgy néz ki nincs más megoldás.
Leemeli gyorsan, ez alatt egy írás van. Ha ezt elolvasod, akkor túlélted. "Hmm, nem valami elmés." Jegyzi meg magában.
- Grrr, hogyan jöttél rá?
- Onnan, hogy mindegyik a polcon volt, csak ez nem. Kösz, hogy még be is csomagoltad.
- Legközelebb nehezebb dolgod lesz, GRRR!!!
Sajnos a többi viszont még mindig robban, ha leemeli, ezért csak ezzel az eggyel kellett beérnie. Hát nem lakik valami jól tőle. Mizukira gondol. Ahhoz képest, hogy őt indult keresni, nem gondolta volna, hogy az előtte megvalósítandó étkezés ennyire bonyodalmas lesz. Ezzel ment el az egész napja gyakorlatilag. Lassan alkonyodik. Az égbolt narancssárgás-vöröses színben játszik. Még napszemüvegen keresztül is erős nézni a legtöbb nő által nagyon kedvelt jelenséget. Észre sem veszi az éhségtől, hogy saját háza előtt parkol megint, miután megáll. Végül egyre sötétebbé válik előtte minden, érzi, hogy a fáradtság kiütéses győzelmet arat felette, úgyhogy felesleges a rászámolás, mert Toru elgyötörten és éhesen azonnal elszenderedik az autójában. Mire újra ébren van, a saját ágyában találja magát.
- Huh?! Hogy kerülök az ágyamba?
Zajt hall a konyha felől. Azonnal a puskájáért nyúl. A falhoz simul. Lépteket hall, amik egyre hangosabban kopognak, ahogy közel ér az ajtóhoz, Toru elé ugrik, és rá fogja a fegyvert!
- ÁÁÁÁÁÁÁ! - Mizuki az, aki felsikít ijedtében, és annyira hátrahőköl, hogy leül a földre is.
- Jaj, jaj! Bocsáss meg... - jön zavarba azonnal Toru, és odaszalad azonnal, hogy felsegítse. - Ööö... Nem akartalak megijeszteni - próbálja nagy nehezen lenyugtatni a lányt. - Mit kerestem az ágyamon?
- Feküdj vissza, elmondom neked! - nyugszik meg Mizuki.
Leül az ágy szélére és Toru fejét az ölébe veszi. Egy hatalmas tálból pedig mi mással eteti, mint gombáspárnával.
- Hát tudod... Sütöttem neked egy kis gombáspárnát, mivel tudom, hogy az a kedvenced. A kulcsot a lakáshoz pedig a nadrágzsebedből vettem elő.
Erre a mondatra úgy pirulnak el, mintha csak versenyeznének. "Vajon ott is...? ... De Toru, miken jár az eszed, állítsd le magad! Egyébként hogy tudott ilyen törékeny alkattal behozni engem?"
- Már többször is oda akartam neked adni, de nem voltál itthon.
- Többször is?! - Amint ezt kimondja, elájul.
- Toru! Toru! (Valami rosszat mondtam volna?)
10 perc után észhez tér, még mindig ugyanolyan helyzetben.
- Köszönöm ezt a finomságot. Miért nem szóltál, hogy még jössz ma? Aggódtam érted és útnak indultam, hogy téged keresselek, de állandóan éhes voltam és sehol sem találtam harapnivalót.
- Bocsáss meg, tényleg az én hibám, de remélem, tudtalak kárpótolni.
- Hát nézd. Gombáspárnát eszem, mindezt a legszebb lány eteti meg velem. Tudom már. Szerintem éhen haltam, és ez a Mennyország!
- De bolond vagy! - vágja rá zavartan.
Toru pedig felül és Mizukira néz:
- Szeretnék mondani valamit. Bocsáss meg, hogy legutóbb olyan hülyén viselkedtem és csak úgy elrohantam, igazán gyáva dolog volt részemről.
- Semmi baj, Toru. És én nem is vártam el, hogy...
- Ssssh! - csitítja gyengéden a fiú.
Ujját a lány szájára teszi, majd lassan leereszti. Fejüket egymás felé közelítik, a szájuk már szinte összeér... Már a szemüket is becsukják készülve a nagy pillanatra. De hatalmas durrogások szakítják félbe a jelenetet, amit valaki kopogásnak szánt.
- Mindjárt jövök. Kinyitom az ajtót - áll fel csalódottan a ház ura.
- Szevasz, tesó! - fedezi fel Kazuot, amikor kinyitja az ajtót - Már vagy 7-edszer járok nálad, azt hittem már, hogy elnyelt a föld. - Toru háta mögé néz. - Áá, most már mindent értek, ezért siettél, annyira és nem jöttél velem kajálni!
- Mit csinálni... ? - kérdi, tekintete pedig kezd gyilkossá változni.
- Tudok egy jó helyet, ahova elmehettünk volna – válaszol flegma vállvonás kíséretében Kazuo, de kezdi érezni, hogy itt bajok lesznek.
- Most véged van – vigyorogja a testőr, de valami olyan örgödi stílusban, hogy ettől Kazuo még az ingjénél is fehérebb lesz.
- O-ó! Baj lesz! - Állapítja meg Mizuki tökélletesen átlátva a helyzetet. - Toru, nyugi!
- Valami rosszat mondtam? – érdeklődik ártatlan ábrázattal a szőke.
- Miért nem szóltál?!!!! – Kazuo futásnak ered. Toru meg utána.
- Én akartam szólni, de te olyan gyorsan mentél, hogy... – mentegetőzik rohanás közben a szőke.
- Ne merjél előlem elszaladni! Állj meg! Hallod?! – üvölti Toru, miközben ő és a másik tovább kergetőznek. Mizuki a jelenet láttán elmosolyodik, és megrázza a fejét.
- Istenem... Férfiak... – sóhatjta.
- VÉGE -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése