MetalGun
by: Sheeny
07. rész - Az estély előtt
Danny estélye egyre csak közeleg. Olyannyira, már csak egyetlen nap van hátra a különleges eseményig. Kazuo meg is kezdte a felkészülét, és végeláthatatlan piperkőcködésbe kezd hatalmas tükre előtt, és még csak az öltönyeit próbálja. Hol profilszögből nézegeti magát, hol pedig szemben áll újra a tükörrel, miközben minden apró részletet gondosan megvizsgál magán. Jelenleg épp egy hófehér darabot próbálgat. Fekete inggel és nyakkendővel. Többször is elégedetten mosolyog a tükör előtt, ami jelzi, hogy valószínűleg erre esik a választása. Az öltözködést megtördeli egy alkalmi partnert, akit mintha pillanatragasztóval rögzítettek oda Kazuora, annyira nehéz levakarni. Állandóan hozzásimul, amit Kazuo hol vállának enyhe megrántásával vagy kézmozdulattal jelzi, hogy most ne zavarja, és itt most ne a középső ujjas általánso értelemben elfogadott nemzetközi jelzésre gondoljatok. A lány végül duzzogva, de veszi a lapot, és el is távozik a szőke lakából, aki pedig már következő áldozatán gondolkodik, na meg arra, hogy hány csajt sikerül egy este alatt befűzni. A próba után átöltözik megszokott szerelésébe, és kimegy a házból.
Torun némileg kedvtelenül bámulja ruhásszekrényét, Nem tudja, hogy a megszokottnak mondható fekete öltönyt vegye fel, vagy pedig egy halványszürkét valamilyen sötét színű nyakkendővel. A döntést végül későbbre hagyja, inkább mindennapi ruhaviseletbe öltözik. Mielőtt azonban ezt megtenné, megiszik egy kávét, majd a felső szekrényből megint egy üvegcsét vesz elő abból a bizonyos dobozból, nehogy megint túl késő legyen. Felkap egy bő farmernadrágot, felvesz egy fekete, rövid ujjú pólót, amin egy jól kinéző fehér, nonfiguratív mintázat van, végezetül rövid ujjú, középszürke inget kap fel begombolatlanul. Magához veszi kocsi kulcsot, és Mizukiért megy, hogy befejezze azt, amit tegnap Kazuonak hála, nem sikerült. A lány széles mosolyra derül érkezésére és rögtön beinvitálja magához.
- Szerencséd, hogy még itthon találtál, mert pár perc múlva indulok az iskolába.
- Ó, hát akkor én szívesen beviszlek oda - ajánlja fel gálánsan Toru.
- Jaj, semmi szükség erre Toru, egyébként sincs olyan messze.
- Én ragaszkodom hozzá.
- Hát, ha már így alakult nem bánom. Nem szeretnélek megbántani azzal, hogy visszautasítalak. Pár perc és indulhatunk, gyere be addig - javasolja a házigazda, majd kitárja ajtaját.
- Mindjárt megyek, egy pillanat - mutatja Toru az ujjával, és visszasétál az autójához.
A kesztyűtartóból egy újabb üvegcsét varázsol elő magának, amit rögtön le is hajt. Nem érti, hogy mostanában miért kell egyre sűrűbben ezt tennie, de nem gondolkodik tovább a dolgon végül, hanem belép Mizuki házába.
- Kérsz teát? - ajánlja fel Mizuki
- Igen, persze.
- Tejet is öntsek bele?
- Egy nagyon kicsit.
- Máris hozom!
Belekortyol és megjegyzi, hogy igazán selymes íze van. Pár perc múlva a lány már meg is jelenik Toru előtt.
- Indulhatunk! - szólítja fel Torut. - Hú, nagyon jól nézel ki! - jegyzi meg Toru, amit a lány egy kedves mosollyal vesz tudomásul.
Mizuki erre már csak egy mosollyal válaszol. Toru most nem vezet túl gyorsan, így jól meg lehet figyelni, ahogy ébred az utca. Egyik-másik házból, az anyukák már küldik iskolába a gyerekeiket, egyből egy öltönyös férfi némi idegességgel az órájára pillantva rohan kényelmes, nagy, elegáns kocsijához. Öt perc autózás után meg is érkeznek úti céljukhoz. Marad annyi idő, hogy a kocsiban beszélgessenek egy keveset, végezetül azzal válnak el, hogy Toru visszajön érte. Mizuki vállára kapja a táskát, illetve sporttáskáját és lassú léptekkel az iskola felé veszi az irányt, ahol már várja egy barátnője. Toru még nem távozik, szemeivel kíséri a lány útját.
- Szia, Mizuki! Kicsit korábban érkeztél – kommentálja az eseményeket a barátnő, s közben lábujjhegyre állva a válla mögé néz. - Aha, már értem - mondja sejtelmes, hangon. - Ki ez a pasi?
- Ó, ő csak egy barátom! – Mizuki válasza gyors, zavarát azonban nem tudja leplezni.
- Aranyos pasinak tűnik, szerintem összejöhetnétek! – latolgatja tovább az esélyeket barátnője.
- Jaj, ne akarj már mindenkivel összehozni! Menjünk, nemsokára kezdődik az első óra.
---
A kocsmában Ryan szokása szerint egymagában ül, szakét kortyolgatva. Megérkezik Toru is, s mivel már odakint észrevette Ryan fekete izomautóját, odabent rögtön felé is veszi az irányt.
- Nem baj, ha helyet foglalok? - kezdi illedelmesen.
- Láthatod, van itt elég - válaszol a férfi, még mindig előre tekintve.
- Úgy értem, ennél az asztalnál...
Ekkor Cullimore ráemeli a tekintetét, és felismeri benne Sakamoto fiát.
- Nocsak, te vagy az Toru? Ülj le, ezt kóstold meg.
- Most nem kérek, köszi.
- Ahogy érzed. Legalább több jut nekem.
- Te aztán nem sokat változtál.
- Ja. Te viszont kezdesz úgy kinézni, mint egy ember.
- Hízelgő. Na, mit keresel itt?
- Semmit, minden megvan itt most, amire szükségem van - fárassza le Torut, de aztán komolyra vált. - Valójában semmit. Kivettem egy szállást, aztán reménykedem, hogy lesz valami újabb munka.
- Figyelj, Ryan. Mindig is meg akartam kérdezni, hogy ti hogy ismertétek megy egymást apámmal?
- Még nem meséltem volna? Gyere, tölts te is magadnak valamit, azt akkor ezt figyeld, az egész tizenkét éve volt - kezd bele Ryan, majd megvárja, míg Toru visszaér egy üveg sörrel.
- Utcai verekedésekben vettem részt, nagyon sok pénzt hoztak a konyhára. Csak a legkeményebbek állhatták meg a helyüket. Az egész illegális volt, nehéz volt elbújni a rendőrök elől, de kapcsolatok és ismertségek lévén megoldottuk ezt is – legyint a férfi rögtön a történet elején. - Egyik verekedés alkalmával éppen apád volt az ellenfelem. Ha nem a ringben fut vele össze az ember, igazán megnyerő, rokonszenves és kedves ember benyomását kelti. De mikor ellenfélként állt velem szemben, még engem is kirázott tőle a hideg. Mindig démoni mosoly kíséretében szegezte rám a szemeit – mosolyodik el egyetlen pillanatra a mesélő, elárulva Torunak, hogy kellemes emlékeket idéz. - Elkezdődött a harc. A legtöbb meccsel ellentétben itt nem kóstolgattuk egymást, azonnal csépelni kezdtük a másikat, igazi férfi a férfival küzdelem volt. - Itt tart egy szünetet és egy jókorát húz az üvegből, amit lendületes az asztalra csap, és szűk tekintettel Torura nézve folytatja - Rendkívül gyors volt, alig tudtam vele lépést tartani. Ahogy telt az idő a harcban, úgy kezdtük egyre jobban tisztelni egymást. Hamar rájöttünk, hogy öngyilkosság lenne a másikat félvállról venni. Képzeld el, ahogy tiszta véres arccal néztünk egymásra, és mindkettőnk szemében ott volt az elismerés a másik iránt… Majd teljesen váratlanul azt mondja nekem, hogy rendezzük le gyorsan, aztán menjünk, igyunk valamit. Hát mondtam erre, hogy te vagy az én emberem, de ha nyerek, te fogsz fizetni. Mondanom se kell, hogy nem igazán hagyta, hogy ezt valóra váltsam. Igen - Ryan itt nagyot bólint, ezzel is alátámasztandó szavait. - Alulmaradtam vele szemben. Életemben először szenvedtem vereséget. Én, aki évek óta az utca bajnoka volt. De egyáltalán nem éreztem szégyent, vagy megalázottságot. Büszke voltam, hogy egy ilyen küzdelemben maradtam alul még akkor is, hogy úgy éreztem magam utána két napig, mint akit a földbe döngöltek. Takashi igazi sportemberként a kezét nyújtotta felém, és viccesen megjegyezte, hogy "Ez fájt? Hát milyen utcai bajnok vagy te?" De ezen már csak nevettünk mind a ketten. Egy csapat lettünk, és nem volt ellenfelünk. Aztán a ringen kívül megismertem az igazi Sakamoto Takeshit, és megértettem, hogy miért hívta mindenki a legjóságosabb devilnek őt. Hát valahogy így kezdődött - fejezi be Ryan a sokadik lenyelt szaké kíséretében. - A többit már tudod - fejezi be szomorú hanglejtéssel Ryan.
Takeshi egy különleges szervezetnél dolgozott, aminek a főhadiszállását felrobbantották. Egy maroknyi ember élte csak túl a robbanást, Takeshi sajnos nem volt közöttük, rengeteg társával együtt veszett oda. A társaság Kazuoval egészül ki, kinek már puszta jelenléte is más irányba tereli a beszélgetést.
- Ez itt a barátom, Kazuo! - mutatja be Toru Ryannek.
- Ó igen, az öt kilométerről a kavicsot is eltaláló Shinizaki Kazuo. Egy kicsit magasabbnak gondoltalak. Örvendek!
- Részemről a szerencse - fogadja az üdvözlést Kazuo, aztán Toru felé szegez egy kérdést perverzül mosolyogva - Na, Toru! Hogy állsz Mizukival? Mit csináltatok?
- Semmi olyasmit, amire te gondolsz.
- Szerintem elhozhatnád az estélyre - próbálja adni a lovat Toru alá a jóképű szőke, de hiába.
- Majd meglátom! - feleli ő közönyösen.
- Óh, bocsánat! - mondja hirtelen váltással Kazuo. - Ki kell mennem egy pillanatra, mindjárt jövök - veszi a WC felé az irányt.
Ryan amolyan barátian átkarolja Torut:
- Tudod, ennek a Kazuonak átkozottul igaza van! Csak hanyatt kell dönteni a nőket, aztán reggelre megszabadulni tőlük, amint lehet.
- Úgy gondolod?
- Én mondom neked, barátom. Ha valakit elkezdesz szeretni, el vagy veszve. Csak játszanak az emberrel. A normális lány az olyan, mint az Isten. Hisnznek benne, de még senki sem látta.
- Egy csalódott férfi szavai - jegyzi meg semlegesen a sört kortyoló Toru.
Kazuo visszatér, és még vagy két órán keresztül beszélget a társaság, az italok pedig egyre csak fogynak. Hihetetlen, hogy Ryan mekkora mennyiséget tud meginni úgy, hogy még mindig képes relatíve józan maradni. Kazuo és Toru együtt nem tudott annyit betermelni, mint ő egymaga. Az utóbbi persze nem viszi túlzásba, hiszen neki még jelenése van Mizukinál, és oda azért nem illik szögrészegen odaesni, pláne, ha még vezet is az ember mellé. Meg aztán egyébként se érdemes vezetésnél inni, mert kilötyög a pohár tartalma. Lassan idejét látják annak, hogy a dolgukra menjenek, ezért mindenki a kijárat felé veszi az irányt. Torunak van egy-két szabad órája még azonban, úgyhogy egyik kedvenc időtöltésének szenteli az időt, a mangaolvasásnak. Most a Ruroni Kenshin akad a kezébe, ez az egyik legnagyobb kedvence.
---
Sakamoto valószínűleg jó reklámot csinálna bármelyik svájci óragyárnak, annyira pontosan érkezik meg. Mizuki is pont most hagyja el az iskolakaput. Szíve hevesebben kezd verni, amint meglátja Saka-sant.
- Hű, de pontos vagy! - ismeri el Toru pontosságát.
- Szakmai ártalom.
- Lehetne egy kérésem tőled? - tér azonnal a lényegre.
- Mi lenne az?
- Elvinnél az edzésre is? Nincs messze az edzőpálya.
- Miért is ne! Nagyon szívesen – egyezik bele Toru, és Mizuki örül, hogy a rosszallás egy szikráját sem látja rajta.
- Ha szeretnéd, megbeszélhetem az edzővel, hogy ott maradhass, de csak ha szeretnéd te is - folytatja zavartan, pironkodva.
- Nem bánom – bólint rá a testőr, és a lány útmutatását követve hamar kiérnek a pályára, ahol az edző már várja tanoncát.
- Pontos vagy, mint mindig! A feleségem példát vehetne rólad - üdvözli az edző.
- Oh, sensei, ne hozzon zavarba. Apropó, bemutatom a barátom.
- Hohó, ez igazán nagy megtiszteltetés, hogy életnagyságban láthatom a világ legjobb testőrét! Hadd mutatkozzam be, Kurama vagyok!
- A világ legjobb edzője! - egészíti ki Mizuki.
- Azért ne túlozzunk - mosolyog szerényen Kurama.
- Nem túlzok! Ön nélkül mikor lennék a legjobb az egész iskolában?
- Ezt azért nem csak nekem köszönheted.
- Pedig sokszor meg fogom köszönni. Mint ahogy azt is, ha megengedné, hogy Toru itt maradjon az edzésemen.
- Nem bánom, egyszer lehetek én is engedékenyebb.
- Jaj, ennek annyira örülök!
- Rászolgáltál, hogy így döntsek. Na, de most már öltözz és kezdjünk! - veszi szigorúbbra a hangját, de még mindig mosolyogva az edző. - Holnap este kemény verseny vár rád.
Toruban így elvetődött az ötletnek még csak a csírája is, hogy rákérdezzen az estélyre Mizukinál, aki hamar megjelenik újra. Torut lenyűgözi a látvány. Finom bőrénél már csak a ruhája fehérebb. Teljesen olyan hatást kelt a férfiban, mintha egy angyal szállt volna le. Fel se tudja fogni, hogy az ilyen finom, törékeny lány, hogyan képes kétszát kilométer óránkénti sebességet meghaladó szervákat adni, legalábbis Toru úgy tippeli, hogy annyival. Aggresszív, határozott és koncentrált. Néhány szett után teljesen izzadtan és nagyon fáradtan de még mindig nagy lendülettel játszik tovább, mikor az edző végül leinti.
- Na jól van, most már mára elég lesz ennyi, kell a versenyre is spórólni - mosolyog. - Nagyon kitettél ma is magadért.
- Igyekeztem, sensei!
- Aztán sok sikert holnap! - kiáltja még az edző, majd eltávoznak Mizukiék. Úton hazafelé Toru a versenyről kérdezi a lányt, aki elárulja, hogy holnap reggel kezdődik, ezért már ma este útnak kell indulnia, és egészen estig tart, utána pedig díjkiosztó ünnepség lesz. Elmondta a lány, hogy fontos lenne megnyernie, mert a tanulmányai folytatásához, és ahhoz, hogy fenn tudja tartani magát egyedül, fontos a pénz. Toru megértően végighallgatja. Egy pár perc múlva megérkeznek Setoshi házához.
- Köszönöm, hogy elhoztál - mondja Mizuki.
- Nagyon szívesen.
Toru kiszáll a kocsiból és kinyitja Mizukinak az ajtót. Ott állnak egymással szemben, Toru lassan végigsimítja a kezét az oldalán, majd a derekához csúsztatja, hogy szorosabban magához ölelje.
- Mikor látlak újra? - kérdezi szinte már suttogva Toru.
- Amikor akarsz... - válaszolja Mizuki.
- Akkor haza se megyek - feleli nevetve Toru.
- Bolond vagy.
- Te bolondítottál meg - súgja a fülébe, és a tarkójától felfele finoman végigsímitja kezét a lány fején.
Mizuki teljesen zavarba jön.
- Toru... - mondja elérzékenyült hangon majd egyre közelebb hajol az ajkához, amik egy csókban forrnak össze végül.
Sakamoto először gyengéden csókolja, majd egyre hevesebben, szenvedélyebben fonja össze Mizukival a nyelvét. Öt évig visszafogta magát, és most, hogy talált egy ilyen remek lányt, mint amilyen ő is, minden eddig elfojtott érzése és ösztöne felszabadul.
- Sok sikert holnap! - szólal meg Toru zavartan, miután befejezték.
- Te pedig érezd jól magad! Majd hívlak!
- Várni fogom! - mondja mosolyogva Toru, majd egy újabb szerelmes csókkal elbúcsúznak egymástól.
---
Csak úgy repül az idő, csak nem "V" alakban. De az este ráköszön újra a városra, ami Torut arra ösztönzi, hogy megkeresse Kazuot, hogy néhány korty alkohol kíséretében megbeszéljék az élet nagy dolgait, meg aztán tele van most egyébként is élménnyel a mi testőrünk. Ilyen felszabadultnak már nagyon régóta nem érezte magát, és most madarat lehetne vele fogatni. De ha már megfogja, lehet hogy meg is sütné, amennyire szereti a hasát. De repkedő boldogsága hamar kényszerleszállásra készül, amikor egy piros, 2006-os Mustang GT néz vele farkasszemet. Motorházteteje fekete, a felnije pedig, ami egy American Torq II-es volt, ugyanolyan színben, mint a motorháztető. A karosszéria és a felni egyaránt krómfényezéssel van megspékelve, igazi amerikai autóhoz méltóan. Motorja felmorajlik párszor, ahogy tulajdonosa játszik a gázpedálon, miközben villogtatja fényszóróit Torura. A férfi lelassít, majd megáll. Lassan elcsendesedik a V8-as, kinyílik az ajtó, és egy női alak lassan a kocsi elé lépked. A szembevillanó fénytől egy kicsit nehezen látja Toru a Ford Tulajdonosát, de amikor egy kicsit hozzászokik az erős fényhez a szeme, nagy nehezen jobban szemügyre tudja venni a nőt. Rövid, fekete haj borítja fejét, ami elöl kb. két ujjnyi vastagon vörös, szemei barnán tetszelegnek. Fekete testre feszülő nadrág és egy rövid ujjú top a ruházata. Ujjával int a férfinak, hogy "gyere" majd lassan visszasétál a kocsijához ringó csípővel. Erre hősünk csak bólint egyet, utána szokása szerint igazít napszemüvegén - ez már olyan természetes ilyenkor nála, hogy már nem fogom megemlíteni. A piros gépállat kaparó kerekekkel 180 fokba megfodrul, villant párat a hátsó lámpáival, majd jó adag gumit az aszfalton hagyva üveghangon kilő. A Corvette-es se panaszkodhat gumiügyileg, végül üldözőbe veszi az autót. Üldözés közben megint kombinálni kezd. Mert mi mást tegyek kétszázötven kilóméteres óránkénti sebesség mellett. Mi van, ha csak csapdába csalja? Egyúttal visszaidézi újra az arcát, már amit sikerült látnia belőle, és arra a következtetésre jut, hogy ezt a lányt bizony mintha látta volna valahol. Ismerősnek tűnik neki nagyon, de nem akar összeállni a kép, hogy honnan. Emellett érzékei se működnek a legmegfelelőbben. Most a legjobb, amit tehet viszont, hogy belemegy az ismeretlen nő játékába. Üldözöttje egy kereszteződésben irányt vált, ahol 3 autó majdnem össze is szalad. Torunak sikerül köztük elmennie, majd a visszapillantóba nézve, megkönnyebbülve látja, hogy csodával határos módon megúszták. Alig két percnyi kergetőzés után egy szűk utcák felé tereli a Mustangos Torut, ahol ötven-száz méterenként kétfelé ágazik el az út. A szűk szakaszt ráadásul mindkét oldalról kétemeletes házak övezik, ahol elég egyetlen rossz mozdulat és még a Toruével hasonló páncélzatú autó is komoly sérüléseket tud összeszedni. Toru nem tudja, hogy a lánynak mire jó ez a felelőtlenség, de egyre inkább ki akarja deríteni célját, ezért tovább követi. Egy váratlan pillanatban azonban elkanyarodik az egyik elágazásnál. Toru próbálna utána befordulni, de túl nagy sebességgel akar a kanyarba lendülni. Ezt ő is érzékeli, ezért hirtelen visszarántja egyenesbe a kormányt, majd egy hatalmasat fékez. Megkönnyebülten hátradönti a fejét az ülésnek, és örömmel veszi tudomásul, hogy nem lett tragédia az üldözésből. Offline üzemmódba kapcsol, és egy doboz sört bont ki. Elgondolkodva kortyolja. Talán ő is csak az erejét akarta felmérni, mint a Challengeres tag? Lehet, hogy ismerik is egymást. Elvégre mindkét félnek piros autója volt - viccelődik magából emígyen Toru, amikor a CB-jén a lány hangját hallja meg.
- Már is feladod? - kérdezi a kihívó. Toru meglepődve tapasztalja, hogy a lány is rendelkezik CB-vel.
- Mégis ki vagy te? - kérdezi türelmét vesztetten a fiatal testőr.
- Majd idővel meg fogod tudni - tért ki a válaszadás elől a démoni leányzó, majd távozni készül, aki egyébként Toru feje felett állt az egyik házon. - Csá! - köszönt még el.
- Várj! - kiált bele Toru, de már hiába. Válasz nem jött.
Belátja, hogy kissé alábecsülte ellenfele képességeit. Magányát egy újabb motorbúgás szakítja félbe. Először a lányra gondol, de ahogy tovább hallgatja a motort, észre veszi, hogy ez egy teljesen másik moraj. Enyhén kerregős, V8-as hang... Ez nem lehet más csak egy... Challenger.
- Úgy látom unatkozol - szól bele a tulajdonos, akiben felismeri korábbi ellenfelét. Ugyanaz a piros Challengeres sofőr. A rendszám is stimmel. Több időt nem hagy az érkező a megfigyelésre azonban, mert támadni készül. - Ha felkészültél, akkor ... - szólal bele újra, mire Toru közbe szól.
- Hmm, jó gondolat! A bemelegítés úgy is meg volt mára!
- Ez a beszéd! Úgy érzem, a végén még megkedvellek - válaszolja némi iróniával.
- Ó ez igazán hízelgő! - vág vissza szintén gúnyosan az előbb magára hagyott uraság. - Mielőtt azonban belevágnánk. Szeretném megkérdezni, hogy miért akarsz te engem ennyire félre tenni az útból? - vonja kérdőre.
- Semmi szükség a likvidálásodra, barátom. Semmi közöd nem lenne ehhez az egész ügyhöz. De utóbbi napokban bizony találkozgatsz egy lánnyal, aki miatt belekeveredtél ebbe az egészbe.
- Ehhez neki mi köze? - dühödik be a tüskeböki, és a kormányt is szorosabban kezdi fogni. Az esély, hogy valaki bánthatja Mizukit, teljesen felhúzza. Legszívesebben most tüzet nyitna a másikra, de uralkodnia kell magán, és higgadt fejjel kezelni továbbra is az ügyet.
- Nem akarom elismételni újra önmagam. Elég ha tudod, hogy van benne valami, amire elég nagy szükségem van - magyarázza titokzatosan az idegesítő alak.
- Hmm?
- Hát nem tudod, Toru? Pedig ezt pont neked kéne tudnod. De elég a dumából. Hol van most a lány?
- Tudod mikor áruom el? Majd ha a szar kéket virágzik.
- Én meg akartam békés úton oldani... - zárja le a beszélgetést az ismeretlen, de egy ismerős hang közbekiabálása megakadályozza a csata kezdetét.
- Ne mozdulj! Most elkaptalak! - kiáltja Ryan az idegenre tartva fegyvereit.
- Ó, milyen jó kis társaság gyűlt össze. Rég találkoztunk, Ryan! - válaszolja hűvösen az egyáltalán nem meglepett, Torut is inzultáló személy.
- Ehh? Ti ismeritek egymást? - kérdi most már teljesen elvesztve a fonalat a harmadik.
- Boldogabb lenne az életem, ha nem ismerném. 4 éve keresik, vérdíjat is tűztek ki a fejére. Több halott nő lelke szárad a lelkén. Mit tudsz erre mondani?
- Jók az emlékeid, Ryan, de csak majdnem. Mert nem én nyírtam ki őket! - védekezik a sarokba szorított Challengeres.
- Nem hiszek neked! - feleli dühösen a fejvadász.
- Mért teszel ilyet? - kérdezi mérgesen Toru. - Mizuki lett volna a következő áldozatod, te szemét?!
- Nem fogja megmondani! - szól újra a dühét leplezni nem tudó Ryan. - Sajnos én sem tudom. De valahány esetnél... ha meghalt az illető, ha életben maradt és kórházban ápolták... valamiért állandóan kutatólaboros angelek vették körül őket. Túl sok az összefüggés.
- Akkor gyanítom, hogy azért keresi Mizukit is! De miért ölöd meg őket? - kérdezi most Toru.
A felszólítot tfél zonban csak sóhajt egyet.
- Nekem erre már nincs időm. Még találkozunk, Toru.
- Megint ellógsz, te gyáva féreg? - kiált fel Cullimore, majd támadásba lendül. - Most nem fogsz ellógni.
Válaszul azonban egy füstbombát kapnak, ami lehetetlenné teszi a keresését. Toru megpróbálja beépített radarával meghatározni a helyét, de nem mutat senkit. A füsből egy rakéta repül feléjük, pont előttük csapódik le, és mindketten neki repülnek egy-egy háznak. Szerencsére mindkét kocsi talpra áll. A Challenger pedig valahol már messze járhat...
---
Eközben Kiyoko hajtja "szekerét" 160-as tempóbam, ami olyan közepes iramnak felel meg. Céljai ismeretlenek. Lábai finoman játszanak a pedállal. Se fékezésnél, se pedig gázadásnál nem nyomja padlóig a pedált, finoman és precizen irányít. Elképesztő, hogy egy ilyen dögös, szexi, és törékenynek tűnő alkat hogy tud ekkora ménest uralni. Vele szembe Kazuo Suprája hajt el. Nem kell sokat várni ahhoz, hogy bejelentkezzen.
- Lám, az én kis hercegnőm! - kezdi mindjárt szokásosan a szoknyafecér.
- Hogy kerülsz te ide? - kérdi Kiyoko meglepetten.
- Csak kocsikázok ártatlanul - hangzik a válasz olyan arcmimika kíséretében, mint aki az örökké félreértett ember lenne.
- Majd el is hiszem rólad! Ártatlanul mi? Tudod, mit? Gyere, és kövess! Lássuk, mennyit fejlődtél! - invitálja meg egy újabb csatározásra Kazuot.
- Nem változott semmit a pályád - jegyzi meg Kazuo a helyszínre érkezve.
- Majd lassan felújítom! - feleli mit sem törődve Kazuo véleményével.
- Azért előtte szeretném még kiegyenlíteni a számlát.
- De magabiztos itt valaki!
- Ezúttal nem fogok úriember módjára bánni veled!
- Ó, most megijedtem. Most már eleget beszéltünk! A szabályok ugyanazok.
- Kezdődjön a show!
Kazuo betartja az ígéretét és valóban erősen kezdi támadni a DB9-est. Minden egyes rámpára, amire ő felhajt, hogy ugrasson, a végén behúzza a kéziféket, így pörögve nyit tüzet az ellenfelére. Stílusa most pattogóbb és pergősebb az előbbi teszetosza és mindenféle kreativitást nélkülöző harcmodoránál, ami még Kiyokot is meglepi. Úgy véli, hogy próbálja lemásolni a stílusát. Nem is tud mit kezdeni vele egyelőre, bizonytalanul pozicíónál és a sarkok elkerülésén kívül gyakorlatilag ötlettelnül autózgat a pályán. Kezdi űzött vadként érezni magát, amitől csak idegesebbnek és kiszolgáltatottabbnak érzi magát, de ekkor kitalálja, hogy egy hirtelen stlusváltással meglepheti. Folyamatosan szem előtt tartja a szőke srácot, és egyre határozottabban kezdi uralni az autóját. Kazuot továbbra is abban hisz, hogy akkor jár sikerrel, ha nem áll le a lövésekkel és folyamatosan nyomás alatt tartja a lányt. Kiyoko egy gyors mozdulattal Kazuo mögé ugrat, aki azonban már fordul is a lány felé, a gázba tapos, és Kiyokonak nekihajtva egyenesen a sarokba szorítja a lányt.
- Megvagy! Ne mozdulj! - szólítja fel határozottan Kiyokot a büszke mesterlövész, aki becélozza a lányt.
- Csakugyan sokat fejlődtél! - ismeri el Kiyoko.
- Nem hitted el, hogy legutóbb visszafogtam magam! Most pedig megadnám a kegyelemdöfést - feleli nagyképűen Kazuo, ám az igazi fordulat csak ekkor következik be.
Kiyoko egy golyót lő a levegőben, amiből aztán sötétség árad szét.
- Hadd mutassam be, hogy miért hívnak csendes gyilkosnak.
- Mi ez? - rémül meg Kazuo teljesen elfehéredve.
- Ez az én képességem - folytatja tovább, miközben Kazuo körül egy ketrec jelenik meg, amiből csak egy út van kifele. Egyesen Kiyokoba, aki viszont ha éles töltényei lennének, szitává tudná lőni a szőke fiút. - Egy kívülálló számára ebből most nem látszik semmi. Nem látnak és nem hallanak semmit. Ez az én képességem. A ketrec folyamatosan összemegy, egészen addig, amíg össze nem nyom téged, és nyomtalanul eltűnsz. Mindig ezt vetem be, ha valakit nyom nélkül kell eltávolítanom.
- Lehet vaktölténnyel is használni képességet? - csodálkozik el magában mondva az elámult Shinizaki.
- Teljesen esélytelen vagy most. Hátrafele nem tudsz tolatni, farolásra már nincs helyed, ha meg egyenesen elindulsz, belejössz a golyóáradatomba. Add fel, Kazuo, mert innen már nincs kiút!
Kazuo felidézi magában újra, amikor Kiyoko használni kezdte a képességét. A golyóból indult ki minden, akárcsak később a rácsok. Ahonnan kiindult az egész, abba van összpontosítva.
- Bámulatos képesség - mondja elismerően Kazuo. - Úgy néz ki, hogy megint én maradtam alul. Eddig még csak hallottam róla, de most, hogy élőben is láttam... Ugyebár abba a golyóban van összpontosítva az egész, amit kilőttél, ugye? Namármost, ha minden igaz, és miért ne lenne igaz, ebből a képességből csak úgy lehet menekülni, ha ezt a golyót eltaláljuk, hiszen ezzel megszűnik az egész kapcsolat. - Ahogy ezt magyarázza a lánynak teljesen elkerekednek a szemei, még a száját is eltátja, teste pedig kezd felforrósodni az izgalomtól. Olyannyira hogy megjelentek az első izzadtságcseppek is rajta. - Elfelejtetted Kiyoko, hogy egy mesterlövésszel van dolgod, és nagy hibát követtél el azzal, hogy nem használtad elég körültekintéssel ezt a képességet - fejezi be Kazuo, és végül pontosan oda céloz, ahol Kiyokonak a golyója található. Ezzel a gyönyörűség elvesztette az egyetlen ütőkártyáját.
- Ho... Honnan tudtad mindezt? - kérdezi tőle Kazamara hebegve, és kezd teljesen összeomlani.
- Nagyapám fejvadász volt. Azt állította nekem, hogy ő is használta ezt a technikát, és ő magyarázta el nekem a működési elvét. A tiedét azért sikerült kilőnöm ilyen könnyen, mert a győzelmi mámorban nem tudtál eléggé összpontosítani és elvinni előlem a golyót. De ezzel te is tisztába vagy, hogy lehet mozgatni nem?
Kiyoko megkövülten fogja a kormányt, teste lebénult és agya se képes semmilyen parancsot kiadni most, hogy mozgásra bírja magát. Még mindig nem képes elhinni, hogy bekövetkezik az, ami pár másodperccel ezelőtt még lehetetlennek tűnt.
- Megtiszteltél ezzel nagyon, hogy ezt megmutattad nekem. Most szeretném én is megmutatni a képességem.
- (Ugye ez most csak rémálom?) - zihál még mindig a lány.
A szőke srác ekkor egy magasabb fémtömböt választ, ahova felugraszt, amit Kiyoko lövésekkel próbálja megakadályozni, de pechjére ő már annyira szétesett fejben, hogy egyszerűen képtelen eltalálni ellenfelét. Fekete autóján pedig rengeteg apró piros lézerpont jelenik meg.
- Mégis mi ez? - kérdezi idegesen.
- A képességem! Neve: Ezer pontos célzás. Mert olyan, mintha legalább ezer hely lenne a kocsin kijelölve, ahova pontosan be is találnak a lövések. Emiatt a sok lézerpont miatt adtam neki ezt a nevet, és akárhogy is mozogsz, a pontok végig rajtad maradnak. Nos?
- Csak gyorsan és fájdalommentesen - hunyja le a szemét a teljesen megsemmisült ellenfél, de másodpercekkel később se történik semmi. Mire újra kinyitja a szemét, a lézerpontok eltűntek róla.
- Megnyertem és kész! - zárja le a csatát - Nem foglak tovább szadizni.
- De ezek csak vaktöltények!
- Akkor is... Valahogy nem volt szívem megadni végül a kegyelemdöfést - mondja Kazuo és lejön a fémtömből odahajtva Kiyokohoz, majd kiszáll a kocsiból.
- De ezzel lemondtál a győzelmedről! - kiáltja döbbenten Kiyoko.
- Ez nem élet-halál harc volt. Sőt... ha ezzel lemondtam, lemondtam. Nem érdekel... igazából én már akkor nyertesnek éreztem magam, amikor... amikor megismertelek téged - vált egy kicsit érzékenyebbre Kazuo. Kiyoko ekkor kiszáll a kocsiból.
- Ez kedves - mondja Kiyoko - Még a végén lehet, hogy meg fogsz kapni - fejezi be a mondatát, majd Kazuot a saját kocsijának nyomja.
Combját a lába közének nyomja finoman, amit folyamatosan odadörzsöl a mesterlövész legféltettebb pontjához, amire Kazuo izgatottan felsóhajt, és Kiyoko ajkait veszi célba. Ez a lövés azonban még nem talál célba. Kiyoko ujját a fiú szájára teszi.
- Hamarosan újra találkozunk! - súgja a fülébe, majd másik végigcsúsztatja a testén egészen a lába közéig.
- De addig tartsd kordában ezt! - figyelmezteti Kiyoko, és olyan szorosan belemarkol férfiasságába, hogy Kazuo összegörnyed, mihelyt a lány végre elengedi.
Shinizaki térdre rogy, és a lány után nyúl, de már nem éri el.
- Ki... yoko... v-várj - nyögi fájdalmasan, de válaszul csak egy kacsintást kap, majd a lány elhajt, aki útközben egy pillanatra a telefonjára néz, amjd leteszi az anyósölésre. A háttérkép nem más, mint Kazuo arca.
Az említett fiú dühösen ütögeti a kormányát, ahogy hazafele hajt.
- Cöhh... mégis mit képzel magáról? Ezért érdemes változtatni bármin is? Csak szórakozik velem... Nem érdekel... Bárki mást megkaphatok, mi a francért törjem magam?
De ahogy ezt kérdi eszébe jut a lány intő szava, hogy tartsa kordában. Persze ez nem győzi meg, majd magában duzzog tovább, majd fekszik le az ágyra egy szál farmerban miután hazaért. Egyedül... magányosan, ami a ritka pillanatok egyike. Mérgesen kutakodik a telefonszámok között, hogy ez ne így legyen, de egy idő után mérgesen félre dobja a telefont, és hanyattfekve lassan elalszik.
Toru és Ryan útjai eközben ketté váltak. Előbbi az ágy szélén ül, és arra gondol, hogy miért volt olyan ismerős neki a piros Mustangot vezető lány. Nem úgy tűnt neki ugyanis, hogy Derion egyik embere lenne. Ez meg is nyugtatja egy kicsit, így úgy gondolja, hogy ráér még ezen később gondolkodni, majd álomra hajtja ő is a fejét.
- VÉGE -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése