MetalGun
by: Sheeny
9. rész - Az átutazó hölgy
Az idő hajnali három óra tájt járhat. Az ég koromsötét a most még csendes kikötő felett. Az ember mindenütt konténereket és hajókat talál, ami nem meglepő egy ilyen rakparton. A sötét homályból két alak tűnik fel, egy férfi és egy nő. Utóbbira gyenge fény világít, de így is nagyon jól le lehet írni. Testhezálló farmernadrág, fekete cipő, egy sötét színű felső és egy hosszú, bokáig érő fekete bőrkabát a ruházata. Fekete hajkoronát visel, amelyet enyhe hullámok díszítenek, melyek egészen nyakának aljáig leérnek. Mélybarna szemei egy vékony keretű, téglalapformájú szemüveg mögül pillantanak ki. Igazán csinos és törékeny alkatnak tűnik. Hanyagul támaszkodik saját kocsijára, ami tűzpiros színével elég nagy feltűnést kelt. A legújabb Dodge Viper modell, fehér felnikkel, targatetővel, oldalát pedig barnás színű, kígyózó sárkány díszíti, ami egyben a lány képességét is rejti. A férfi odasétál a lányhoz, majd egy aktatáskát ad neki oda.
- Nagyon köszönöm az elvégzett munkát, Mao kisasszony!
- Ne köszönjön semmit. Éppen pénzszűkében álltam, máskülönben nem érdekelnének ilyen piti alakok - válaszolja flegmán a lány.
- Azért biztosan elég lesz annyi, amit ezért a piti kis szívessgért kap - mondja sejtelmes mosollyal a rekedtes, mély hangú férfi, miközben kinyitja a táskát.
- Talán még sok is egy ilyen emberért! - veszi el a táskát a nő.
- Jó utat, Mao kisasszony! - köszön el a férfi.
- Neked is. Menj, ha szeretnél innen élve távozni.
- Már itt sem vagyok! Köszönöm még egyszer! - búcsuzik el most már ténylegesen a férfi, és rémülten elfut. Biztos sejti, hogy a lánnyal nem érdemes kukoricázni.
- Imádom ezt játszani - gondolja magában Mao egy édes mosollyal kísérve.
Még egyszer átnézi a táska tartalmát. Rövid vizsgálódás után elégedetten mosolyog, szemüvegét mutatóujjával feljebb tolja és kifordul a mólóról. Egy kavicsos út vezet ki innen, amin egy átlagos autó is bajosan fér el, nemhogy egy Viper. Talán épp ezért Mao nem vezet túl gyorsan. Amúgy is alacsony építésű az alváz, nem kéne a 19-re lapot húzni, hogy fennakadjon valahol. Rövidesen azonban kiér a betonozott mellékútra, ahol most már nyugodtan lejebb nyomhatja a jobb oldali pedált. Fák övezik az utat mind a két oldalt, mintha csak egy erdő lenne itt. A kihalt forgalmat szemből egy fekete autó egészíti ki, aminek a fényszóróinak formáiból Mao egy BMW-t ismer fel benne. Közelebb érve pedig már a típusát is meg tudja állapítani. Egy M3 GTR akinek tulajdonosa az a Sonny Leclaire, akibe az estélyen már Toru is és Kazuo i
- Huhú, ilyen különleges illatot már rég éreztem - jegyzi meg az új jövevény.
- Te meg ki vagy? Te is jöttél meghalni? - válaszolja "kedvesen" Mao.
- Kemény szavak ezek egy ilyen gyönyörű teremtéstől, nem gondolod?
- Tűnj a pokolba!
- ONNAN JÖTTEM! - vigyorog vérszomjasan Sonny.
A két fél csatába kezd. A férfi rendkívüli gyorsasággal méri fel, hogy ellenfelének csak nagy hatótávú fegyverei vannak, ezért folyamatosan közelharcot erőltet. Úgy véli, hogy ő amolyan rejtőzködő vadász típus, aki kitartóan kifigyeli a vadat, és a megfelelő pillanatban elejti azt, anélkül, hogy az áldozat egy pillanatig is tudatában lenne bárminek is. Sonny nem restell kihasználni természetadta (?) adottságát, hogy ő devilnek született, és így rettenetesen gyorsan mozog a M3-asával. Sorra elkerüli Alexandra rakétáit, pedig szórja alaposan őket. Kezdi is úgy érezni, hogy nincs a helyzet magaslatán.
- A rohadt életbe, így nem lesz könnyű - vélekedik magában a szemüveges. Mintha csak olvasnának a gondolataiban, Sonny még gyorsabban kezd mozogni. - Álljál már meg! - csattan fel magában a hölgy türelmét vesztve. Fejvadászként, és amolyan intézőként akadt már devil ellenfele is, tehát tisztában van a gyorsaságukkal, ez azonban minden addig látottat felülmúl. Olyannyira nem tudja lekövetni a nagyszájú devil sebességét, hogy ellenfele játszi könnyedséggel mögéje kerül.
- Huhúú! Itt vagyok! - provokálja tovább Leclaire.
- Mi a jó életet akarsz?
- Csak játszani! Még sosem láttalak errefele. Megtudhatnám a neved?
- Minek az neked?
- Hogy tudjam, hogy szólítsalak majd "abban" a pillanatban! - válaszolja perverz vigyorral.
- Álmodban!
Ahogy ezt mondja, a nő egy 90 fokos csúsztatással keresztbe áll Sonnyval, majd törzséfel felé fordul, és karját előrenyújtva működésbe hozza a karjára szerelhető kis rakétakilövő fegyverét. Ez még Leclaire-t is váratlanul érni, aki viharos sebességgel tolatva próbál kitérni a sakkmatthelyzet elől, hogy minél kevesebb sérülést gyűjtsön be, amikor a kilőtt három kis rakéta elérni látszik őt. Egy kisebb robbanás rázza meg a fákkal övezett utat, majd újra csendessé válik minden. A Vipert terelgető nő érzi, hogy ezzel még nem ért véget a meccs, és lassan, szinte hangtanul gurulva várja, hogy mikor fog a fák közül előbújni a férfi. Mert biztos benne, hogy ott van.
- Hmm, előlem nem bújsz el, ilyen helyzetkben érzem csak igazán otthonosan magam! - mondja elvigyorodva a lány, aki egy hőkamerás távcsővet tart a szeme elé. Meg is lát vele egy alakot, aki feltételezhetően Sonny lesz. Mert ki tudja milyen a véletlen és nem jár e valaki más is errefele? A fák sűrűjétől azonban nem nyújt tiszta célpontot. Valószínűleg nem fog elmozdulni onnan, így a türelemjátékra hiába építeni taktikáját. Reggelig is itt szobrozhatnának akár. Mao tudja jól azt is, hogy ezzel támadásra akarja kényszeríteni őt. Mintha Sonny szándékosan teremtett volna olyan helyzetet, hogy Mao előnyben érezze magát. Mert Leclaire nem látja őt, ezért csak a szaglására támaszkodhat, mert illatát nagyon is jól érzi. Nem szabad lebecsülni egy ilyen ellenfelet. Támad egy ötlete, amitől már most el meri könyvelni, hogy a greenpeace-esek egy életre ki fogják őt utálni ebből a városból, de nem lát jobb megoldást annál, mint képességének bevetését.
- Na ebből elég - mondja ki hangosan, és mormolni kezd valamit. - A legenda, ami körülölelt téged mely apáról fiúra szállt éltetve és nemesítve tovább tetteid és nevedet, add át nekem most az... - Sonny nem hagyja, hogy befejezze.
- A-a! - rázza a fejét. - Ha AZT használod, az onnantól már nem játék.
- Mi? - lepődik meg a másik.
- Már mondtam... Én csak játszani akarok. Ha már a képességeinket is belevonjuk, az onnantól már nem mókás.
- Te ezt mókásnak találod?
- Miért? Edzésnek nem volt rossz! Nem akarom elveszteni a formámat. Még találkozunk! - hallja még utoljára Sonny hangját majd eltűnik.
- Állj meg! - kiált rá Mao, de Sonny ekkor már sehol nem látható. Beveti a hőkamerát is újra, de nem talál semmit. - Hmf... Legközelebb koporsót formálok a kocsidból - jegyzi meg zárásul.
Van abban valami, amit mond, hiszen Sonny kocsija fekete, szóval átfesteni nem nagyon kéne. Már elkönyveli magában, hogy több meglepetés nem érheti, amikor két darab piros Shelby GT 500-as tűnik fel hirelen, és egyikük elé vágódik be keresztbe, a másik 180 fokos manőverrel mögéje faral be. Ez a nő még csak most érkezett a városba, de még Ryannel is jobban vonzza a bajt, és ez azért már teljesítmény.
- Hello kislány! - szólal meg a szemközt álló, akinek kiléte ismeretlen, azon kívül, hogy egy férfiről van szó a hang alapján.
- Láttuk az előbbit! - szólal meg a másik ismeretlen férfi mögötte. - Távolsági fegyverekkel játszunk?
- Hehe! Akkor most nagyon szorult helyzetben vagy! - szólal meg megint az első.
Mao már bizony felkészült a csatára, amikor egy harmadik Shelby GT500 jelenik meg, de ez sötétkék színű. Megáll a Dodge Viper mellett, majd a fiúkhoz szól.
- Fejezzétek ezt be azonnal! Megmondtam már, hogy a feladatra koncentráljunk csak, idióták.
A kocsiban ülő hölgy támadás helyett csendben hallgatja őket. Az az érzése támad, hogy a kék autó sofőrje jelentősebb erőt képvisel az előző kettőnél, hiszen amióta megjelent, enyhe hűvös fuvallatot érez maga körül.
- Ugyan már, főnök! Még a végén berozsdásodunk itt, ha nem ropogtatjuk egy kicsit a fegyverünket.
- Felesleges lőszerpazarlás! - feleli komor, mély hangon az új érkező. - Fontosabb most az akció előkészítése. Most pedig induljatok!
- Ajj, rendben... Szólal meg a Viper mögött álló! Ezt most megúsztad kicsi lány!
"Beképzelt patkányok!" - mondja magában Mao, és miután eltávozott a két piros autó, az ott maradt férfi felfedi a kilétét ablakánek leengedésével. A lány egy sötétkék szemű, álmatag tekintetű férfi képét látja meg, aki nem lehet több huszonöt évesnél. Ahhoz képest meglepően mély hangja van. Némileg vonzónak találja fehér, lépcsőzetesen tüsis-tépett, nyakig érő haját. Arca simaságától pedig bármelyik Gilette-modell pironkodva szégyenkezne valamelyik sarokba fordulva.
- Most elengedem őt, Mrs. Mao Alexandra... - mondja ki a teljes nevét, amin a nő egyáltalán nem lepődik meg. Volt pár akciója már, amitől ismertebbé vált a neve. De ez a beképzeltség negatív benyomást kelt benne. "Méghogy elenged" - elmélkedik magában, hiszen úgy gondolja,hogy inkább ők örüljenek.
- Amiről beszéltünk, abból nem hallott semmit. Világos? A saját érdekében mondom, hogy ne keresztezze újra az útunk egymást. Viszlát!
Ezzel felhúzza az ablakot - és persze Alexandrát is - és végül ő is elrobog. A következő szállódáig már nem éri újabb incindens. Pont jókor érkezett meg, hiszen már nagyon bóbiskolni látszik a volánnál. Eleve fáradtabban érkezett és a csata okozta átmeneti adrenalin hamar tovaszállt belőle és még fáradtabbá vált. Kiszáll a kocsiból, rakétavetőjét pedig jobb vállára akasztja pántjának segítségével, majd bemegy a recepcióshoz.
- Szép jó estét, hölgyem! - köszönti udvariasan a komornyik kinézetű recepciós. - Miben segíthetek?
- Erre az éjszakára szeretnék szobát kivenni.
- Egy pillanat - pötyög a gépen a recis. - Oh, szerencséje van! Éppen van még egy egyágyas.
- Tökéletes!
- Kérhetném a nevét?
- Mao Alexandra.
A név hallatán a recepciós eltátja a száját.
- Maga az? Mi járatban erre? Üzleti vagy magán célú?
- Nem mindegy az magának? Csak írjon be. Különben csak átutazóban vagyok és két napja alig pihentem.
- E-elnézést, csak érdeklődtem - makog zavartan a "kulcsos". - Egy pillanatot még tessék várni - gépel tovább. - Rendben vagyunk!
Alexandra menne is fáradt testét pihentetni, de a reciprok még utána szól.
- Ööö, elnézést hölgyem, de azt nem viheti fel - mutat a rakétavetőre.
Válaszul csak érzéstelen arccal néz vissza rá a pihenni vágyó, amitől nagyon megijed a megjegyzést tevő recis.
- Hacsak nem személyes az a tárgy - mosolyog zavartan.
Felmegy a szobájába, fegyverét az ágy mellé támasztja. Leveszi a cipőjét, majd úgy, ahogy van, ruhástól, hanyatt fekszik az ágyán. Ezután előveszi mp3-lejátszóját és zenét hallgat rajta. Szemét becsukva a teljesebb összhatás érdekében. Elalvás előtt mindig ezt teszi, vagy akkor, ha csak egyszerűen lazítani akar. Általában két együttes kerül terítékre. Vagy a Nightwish, vagy pedig a Within' Temptation. Most az előbbiek zendítenek rá, de még Tarjás féle. Az újjal is el van, de az nem az tartja olyan igazinak. Esetleg be szokott még csúszni egy kis Sirenia vagy Unsun a repertoárba. Na meg az Evanescence. Hú, azt úgy imádja, mint a Nightwisht, de az új albumot szimplán szarnak találja. Zenei kísérettel történő álomvilágba történő utazása nem nagyon sikerül neki, igencsak elakad az Álomországba tartó gőzös. Nesze neked, Thomas. Bosszantja a devil szemtelen viselkedése. Nem tudhatja, hogy Sonny természete már csak ilyen. Nem beszélve a másik háromról. Különösebben az a kis kékszemű. Ha még egyszer útjába akad, majd elmagyarázza, hogy mi van akkor. Magányos önidegesítő zúgolódása közepette valahogy mégis álomra hunyja szemeit... Még a szemüvegét se volt már lelkiereje levenni magáról, de szerencséjére nem tesz kárt benne.
Ébrenlétét reggel tíz óra körül nyeri újra vissza. Nem pihente ki magát teljesen, de folytatnia kell útját. Mielőtt azonban elindulna, a zuhanyzó felé veszi az irányt. Ahogy a víz folyik testén, úgy tér vissza az élet a lányba, és ebben a pillanatban be is fejezi a zuhanyzást a szép idomokkal megáldott Alexandra. Csípője pont annyira szélesebb az átlagnál, hogy az jó áll neki, mellei pedig se nem túl nagyon se nem túl kicsik. Ezt azonban hamar elfedi egy egyszerű fehér melltartóval és hozzátartozó alsójával. Továbbá egy fekete szövetnadrágot vesz fel, és egy fehér, derékig érő inget. Szemüvegét gondosan megtörli. Ezután újra visszatér a Viperbe, ahol megismerheti, hogy ha bizony a világ kicsi, akkor Kokoro egészen apró méretű, ugyanis még huszonnégy óra sem telt el azóta, hogy Sonnyval először találkozott, máris egy újabb izgalmas "randevúnak" lehetünk szemtanúi. A lány pillanatnyi meglepettsége fortyogó dühbe csap át. Most kap a pofájára.
- Már megint te? - kérdezi nem túl barátságosan Alexandra.
- Ó, hát én csak erre jártam véletlenül. - Sonny arca maga az ártatlanság. Na persze, ha ez lenne az ártatlanság mérőfoka, akkor most kurva nehéz dolga lenne a rendőröknek, mert mind szabadlábon lenne.
- Persze, én meg a dalai Láma vagyok! - torkollja le méregzsák.
- Ennek igazán örülök!
- Ezúttal nem úszod meg! - élesíti a fegyvereit a leányzó.
- Most nincs kedvem játszani! - feleli unottan a devil
- Francba veled! - hördül fel a másik, és indulatában rögtön meg is kínálja egy kis rakétával. Lassú tűzön vajon pirítva oregánoval. Sonny azonban nem kedvelheti az effajta konyhaművészetet, mert az lazán kitér előle. Ahogy eddig megismerte, maximálisan meg van róla győződve, hogy hátulról fog megint támadni, ezért rögtön vesz egy kézifékets fordulatot, de az igazi meglepetés ekkor következik. Mintha a devil pontosan tudta volna, hogy a lány ezt fogja meghúzni, ezért végül mégiscsak sikerül újra a háta mögé férkőzni.
- Ej, ej - kezdi így Sonny, miközben Alexandra lassan, rémülten, hideg verejtékkel hátra pillant. - Ezt nem akartam használni... Végtelen szálú fonál! Csapj le áldozatodra!
- Mi van?! - kiált fel a lány, szinte halálfélelemmel a hangjában.
Sonny BMW-jének hátsó légterelőjéből fehér fonalak nyúlnak elő, amelyek mintegy szellemként áthatolnak mindenen. Azonban, amint Alexandra csuklóihoz érnek a fonalak, mintha "szilárd" anyaggá alakultak volna, úgy kötözi le a lány csuklóit, aki így képtelen bármilyen támadásra. Hiába rángatja őket, a fonalak makacsul ellenállnak. Sonny úgy is mozgathatná a kezét akár, mint egy bábjátékos.
- Látod kislány - fordítja a szót komolyra a támadó. - Nem tudom, mik a terveid, de jobb, ha nem állsz az utamba!
- Mi van elgurult a gyógyszered?! Azt se tudom, miről beszélsz! - liheg egyre hevesebben félelmében a foglyul ejtett fél.
- Ugyan már... Mao Alexandra nem bukkan fel csak úgy véletlenül. Pláne, hogy másodszor is találkoztunk.
- Kezdek egyre ismertebb lenni.
- Ó, ugyan. Csak akkor jöttem rá, mikor tegnap elő akartad hívni a képességedet. Onnan biztos voltam benne, hogy ez csak te lehetsz!
- Mázlid van, hogy nem tudom előhívni! - válaszolja mérgesen. - Elégetné a te kis fonalaidat!
- Ó, ezek nem csak erre képesek ám. - Ezt megerősítve még egy fonál kúszik oda a nyakához, és pengévé változtozva pontosan annyira teszi a nyakához, hogy még ne vágja át azt. - Ne félj, most még nem öllek meg. Menj, és ne kérdezz semmit!
- Még nem végeztünk! - fenyegetné meg Sonnyt a nő, aki viszont ekkorra már megint köddé válik.
A nő ekkor elhatározza, hogy ő most már azért is kideríti, hogy mi folyik itt. De előtte jobbnak látja, ha megpróbál enni valamit, amire az út szélén álló étterem kíváló lehetőség. Az étterem előtt néhány autó parkol. Egy fehér Toyota Supra, egy sötétzöld Mazda RX-7-es, és aranyszínű egy Nissan S15-ös. Fegyverként mindegyiken megtalálható a gépágyú, a többi ismeretlen. A három kocsi tulajdonosai közül egyik se valami bizalomgerjesztő. Az egyik egy kopaszra nyírt, szakadt fekete trikót és farmert viselő vékony suhanc, a másik pedig egy kicsit termetesebb, vörös, tüskés hajú mitugrász. A harmadik néz ki a legnormálisabban, ha nevezhetjük a konditermen évek óta érlelt, édes szteroiddal keltett izmokat. Szürke trikó van rajta, ami már-már kötelezően feszül rá, és egy kék farmer. Fekete haját borzoltan tapad a fejéhez, aminek egyik tincsét odafújva. Komolyan mondom, mint valami felpumpált Ryan és Kozsót keresztezték volna. Rágyújt egy cigire, és az egyre közelebb érkező Alexandrát kémleli. Amikor már elég közel kezd érni hozzájuk és a bejárathoz, akkor biccent a két társának, és odamennek hozzá. A Michelin-baba babérokra törő fazon teljes tenyerével belemarkol Alexandra fenekébe.
- Állj meg egy kicsit, nem szórakoztatnál minket? - szólal meg rekedtesen, amibe némi kéjsóvárságot próbált beleerőltetni. Csak a nagyon szakavatott fülek hallhatják meg ezt benne. Nem, belátom, hogy ezt még Mozart se hallaná meg.
- Keress valami diszkót, vagy valami ribancot! - sziszeg vissza Alexandra. - Ha még egyszer hozzám mersz érni, akkor...
Mondatát azonban nem tudja befejezni, mert a baseball ütős elkapja hátulról, és nyakához nyomva szorosan a baseball ütőt magához szorítja a lányt. A férfi, aki kábé annyi nőt látott mesztelenül, ahány újszülött harangöntőt, rögtön fenekéhez dörgöli eközben a feltételezhetően pókhálós, megkímélt állapotú nullkilométeres ajándék pókkal elátott farkát. A szürke trikús pedig a mellkasának dörzsöli a csikket.
- Akkor? - nyomja fel a lány ajkát a hüvelykujjával, hogy tekintetük találkozzon.
- Ezt fájt, te rohadék! - sziszegi és arcon köpi.
A férfi válaszol ököllel az arcába akar csapni, amikor egy mérhetetlen erejű állon rúgás éri. Nem Alexandra lett hirtelen ilyen erős, hanem Sakamoto Toru is gyomorszükségleteit akarja enyhíteni, mire ez a látvány fogadja. A szteroidkirály olyan triplacsavarral kombinált duplaszaltóval ér földet Toru háta mögött, hogy a pontozóbírák kizárnák a többi versenyző bárminemű esélyét. Hát igen, kidurrant a lufi.
- Nem kértelek, hogy avatkozz közbe - szólal meg Alexandra, amin még jobban meglepődik a talpon maradt kettő, mint Toru tettén. - Elbírok velük én egyedül is.
- Aha látom... - szólal meg közönyösen Toru. - De ahogy érzed, én megyek enni akkor, csak útban volt ez a melák.
- Hé, azt képzeled, hogy csak úgy besétálhats, te barom?
Alexandra is akcióba lép. Könyékkel egy erős ütést mér fogva tartója hasára, majd áttodbja maga felett. A hanyatt fekvő férfinek végül jó erősen helyezi rá a lábát a lába közére.
- Azt hiszem, én is tudom, már mit eszek. Nutellát! - mondja Alexandra.
- Héhéhé! Jól van már! Nem akarunk mi balhét! - mondja az egyetlen állva maradt.
- Itt vagy még? - rivall rá Toru.
Riadtan futna el erre a mondatra a vörös, mire Toru vállon ragadja.
- Hé! - méregeti a csávót - Aztán remélem, hogy te nem akarsz olyan szarokat szedni, mint a haverod! Látod, hogy szart se ér.
Végül a másik kettő is összeszedi magát, és futásnak erednek. Hanyatt-homlok szaladnak a kocsijukhoz, és mindenki minden útjába eső oszlopot és tárgyat döntenek ki a helyükről.
Az étterem maga pedig nem tűnik ilyen lepukkantnak, hogy ilyen alakok állják körbe. Sakamoto is a fejét csóválja, hogy mennyire eldurvult a világ. A zöld falú, és borítású épületet elsőtétített ablakok borítják. Nem tudni milyen megfontolásból oldották ezt így meg. Csak kifelé lehet látni. Toru udvariasan ajtót nyit Alexandrának és betessékeli a hölgyet. Belül tovább uralkodik a zöld színvilág, amit sötétbarna asztalok tesznek teljessé és az aranyozott csíkok a pultok szélén. Úgy látszik, hogy ilyen természetbeni hangulatot akarnak kelteni a tulajdonosok. Egy pulthoz kell odamenni, és ott kell leadni a rendelést, majd két választási lehetősége van. Vagy az ablak melletti asztalok egyikéhez ül, vagy a pult két oldalán található boxos részekbe "rejtőzik" inkább az ember.
- Hé várj! - ragadja meg Alexandra Torut.
- Hmm? - pillant rá vissza érdeklődve.
- Beszélni akarok veled!
- Ugyan minek?
- Elég kemény srácnak tűnsz, biztos tudnál nekem pár dologról mesélni.
- Mégis mire gondolsz?
- Üljünk le és megbeszéljük.
- Hát jó...
- Üdvözöljük önöket a Naturalban! Mi csak természetes alapanyogokkal dolgozunk! - mosolyog kedvesen a kis alacsony barna hajú tizenhat évesnek kinéző felszolgáló lány. - Mit szeretnének rendelni? Most kedvezményesen kapható pároknak vagy házastársaknak menü!
- Áááh, nemnemnem köszönjük.
- Óóó... értem már - kacsint a lány - Szóval még csak randiztok!
- NEM! NEM! Szó nincs erről! - kiáltják egyszerre.
- Értem, ez mindig így megy. Ne féljetek elmondani egymásnak az érzéseiteket.
- Ki vette fel ezt kretén lányt? - súgja oda halkan Torunak.
- Nem tudom, még én se láttam eddig, súgja vissza.
- Láttam, ami előbb történt kinn - mondja a vékonyhangú lány, aki azonnal megszólaltatja minden alkalommal a cukiriadó-szirénát. - Bárcsak rám is egy ilyen férfi találna. Eljönne értem, és mint valami herceg, megmentene a gonosz karmai közül! Annyira szerencsés vagy! - mutat rá Alexandrára.
- Ehh? - mondja elvörösödve.
- Jaj elnézést, elkalandoztam egy kicsit! - pirul el a lány. - Annyira fel vagyok dodbva ilyenkor.
- Akkor most már valaki le is dobhatna - jegyzi meg Alexandra.
- Elnézést, ha rosszat mondtam volna, hölgyem! - hajol meg mélyen a lány, majd felegyenesedve jobbra nyújtja karját - Tessék helyet foglalni, és hamarosan kihozzuk a rendelést!
- Kösz, hogy segítettél azért.
- Nincs mit, egyébként Sakamoto Toru vagyok. - válaszolja Toru. - Szóval... Mit akarsz tőlem tudni?
- Én Mao Alexandra. Nos... Ismersz egy Sonny Leclaire nevű fazont?
- Egyszer láttam egy estélyen - feleli Toru. - Miért?
- Kétszer is támadást intézett ellenem, és azt mondta ne folyjak bele a dolgokba.
- Engem egy piros challengeres fazon támadott meg egyik héten. Tiszta fura fazon volt. Tisztára úgy beszélt, mintha mindent tudnék, hogy én nagyon jól tudom miről beszél. Ilyen szavakat használt.
- Érdekes... - mondja Alexandra. - Sonny is hasonlókat mondott nekem, meg egy másik három fazon, akiből csak az egyiket láttam. Fehér haja volt és kék szeme.
- Hmm, lehet hogy közük van egymáshoz. Sonny valami nagyon nagy babért akar learadni, és szerintem nem akarja, hogy elhalászd előle a lehetőséget - gondolkodik Toru. - Szereti befosatni a másikat.
- Engem sikerült is egy kicsit.
- Szóval erről lenn szó.
- Én elhatároztam, hogy kiderítem mi folyik itt. Kénytelenek leszünk összefogni majd, ha már te is nyakig benne vagy.
- Egyetértek - bólint Toru, majd megszólal a telefonja. - Áh, ez Mizuki - mosolyog Alexandrára Toru.
- Szia, vártam már, hogy hívjál!
- Szia! Igen, bocs, hogy tegnap nem hívtalak! Mikor tudnánk ma találkozni?
- Ööö... nem tudom, hívlak majd - válaszolja Toru, amikor megérkezik a pincérlány és feltálalja az étkeket.
- Mit hozhatok még nektek? - kérdezi meg tőlük, amire Toru hihetetlen mennyiségű, Niagara vízesést meghazudtoló verejtéket kezd produkálni.
- Semmit, majd szólunk! - vág közbe gyorsan Alexandra, mire amaz engedelmesen távozik.
- Kiknek? - kérdezi meg Mizuki, aki minden kétséget kizáróan meghallotta a felszolgáló hangját. Toru hatalmasat nyel.
- Egy étterembe vagyok, és egy Alexandra nevű lánnyal beszélek, aki elég nagy bajban van.
- Ó, és te pedig segítesz neki, mi? Két napot voltam el, és te máris más lánnyal találkozgatsz?
- De... de Mizuki értsd már meg, hogy nem erről van szó. Hallgass végig kérlek!
- Az estélyen szedted fel, igaz? Te még túlteszel Kazuon is. Csalódtam benned, Toru!
- Mizuki! Mizuki! Figyelj rám!! Mindent elmondok délután jó! Odamegyek hozzád! Okés, elmagyarázok mindent, bízz bennem, higyj nekem!
- Hagyj engem békén?! Magyarázkodj az új barátnődnek! - és azzal kinyomja a telefont.
- Huhh... erről az oldaláról még nem ismertem - lepődik meg elkerekedett szemekkel Toru. Különben is inkább őrá nyomultak az estélyen.
- Ha gondolod, beszélek vele.
- Ne, az még csak olaj lenne a tűzre- inti le Toru. - Rendbe hozok mindent.
Torunak bár most a lelkével van baj, ahhoz képest az étvágya kifogástalan, így Alexandrával mindent elfogyasztanak.
Kifizeti Toru a cehhet, majd mikor kilépnek az ajtón, Alexandra a vállára teszi a kezét.
- Minden rendbe fog jönni, Toru. Kell most egy-két nap.
- Remélem, csak egy nap. Szeretném, ha eljönne velem a mesterlövészversenyre.
- Hát sok sikert hozzá - mondja neki őszintén Alexandra. - Most menj, tedd gyorsan helyre a dolgokat.
Toru jobbnak látja azonban inkább, ha most békénhagyja. Azért útközben beugrik, vesz egy nagy csokor rózsát, majd ír egy levelet is mellé, amiben elmeséli, hogy miért alakult így a helyzet és mi a helyzet Alexandrával kapcsolatban. Miután letette Mizuki ajtaja elé a csokrot, becsönget, és villámsebesen tűnik el a házától.
-VÉGE-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése